The 69 eyes és Mandragora Scream koncert
Háromnegyed hatkor, amikor Dinc és Fumi a Wigwam elé értek, még csak a tiniwhore-ok, és az időben érkezők voltak ott, összesen körülbelül 10-en. Vártak egy órát, és a jegyen meghirdetett 6 órához képest 7 óra után pár perccel, teljesen átfagyva már bent is voltak. Némi körbejárkálás után már be is álltak a második sorba, tekintve, hogy az első sor már tele volt. Az első előzenekar a Dharma volt, aminek a közönsége csak pár soros volt.
A második előzenekar az olasz Mandragora Scream volt, ami nem csak zeneileg, de látványilag is rendkívül esztétikus volt, főleg a dobost illetően. :D Fuminak tetszett, mert több számnak is tudta a szövegét, bár főleg az új albumról játszottak, amit csak kétszer hallgatott meg előtte, szóval azokat annyira nem ismerte. Szóval a MS nagyon jó volt, és Fumi örült, hogy bár csak az egyik albumukat ismeri úgy igazán, de végre láthatta őket is élőben.
Aztán némi várakozás után következett a fő zenekar, a 69 eyes. Jussi bevonult pólóban, és igaz, hogy levette azt a harmadik szám után, de legalább a ronda gatyája alá vett alsógatyát, amin Dinc és Fumi nagyon meglepődött, és szóvá is tették. :D A koncert fantasztikus volt, nagyon jók voltak a „srácok” (kicsit idősek már ahhoz, hogy csak úgy srácoknak lehessen őket hívni). Játszották Fumi három kedvencét is: Never Say Die, Feel Berlin és Brandon Lee. Jyrki táncolt és élvezte a koncertet, ahogyan a többiek is láthatóan jól érezték magukat. A koncert végén Jussi egyenesen Dinc kezébe nyomta a dobverőjét (mármint amivel dobolt, nemám rosszra gondolni *ejnye*), amiért aztán közelharcot kellett vívni egy tiniwhore-ral, de végül sikerült megtartani.
A koncert után Dinc és Fum útra keltek, és így találkoztak a MS tagjaival a promóciópiacnál. Kaptak egy-egy kártyát az együttes képével ellátva, így már volt mit aláíratni velük. Hihetetlenül aranyosak voltak, amikor Fumi odament hozzájuk, és elkezdte mondani, hogy „Posso avere...”, nekik pedig felcsillant a szemük, és mosolyogva válaszolták, hogy „Certo. Con piacere!” Nagyon örültek neki, hogy valaki az anyanyelvükön beszél hozzájuk. Képek sajnos a remek fényviszonyok miatt nem készültek, pedig az jó lett volna, de hát mindegy.
Az éjjel többi része unalmasan indult. Hallgatták a zenét, ami ment, és énekelgettek, ha olyan volt. Beszélgettek és nézték a pasikat, akik 90 százalékban helyesek voltak, viszont 95 százalékban barátnőjük volt. Kommunikáltak egy-egy szót a MS háttéremberével (név szerint Danny), aki nagyon aranyos volt. Később odajött hozzájuk a 69 eyes egyik gitárosa, és beszédbe elegyedett Dinccel és Fumival, de mivel csak Dinc szólalt meg, ezért inkább vele. Hihetetlen módon viszont Fumi mindent értett. Ő is nagyon aranyos volt. Elmondta, hogy Budapest a kedvenc városa Európában, hogy hova és mikor mennek másnap, hogy mikor lesz szünetük.
Danny folyamatosan ott mászkált a helyszínen, és odajött, amikor látta, hogy Fum dobverővel játszik, és elkezdte pörgetni. Mint kiderült, Danny a Vice Dolls dobosa, ami egyébként egy olasz banda (ki gondolta volna, ugye?). Fumi erre megszólalt, hogy „Vorrei studiare”, és bár ő a dobolásra értette, Danny mondta, hogy próbálja meg. Hihetetlen módon nem ment neki, de azért gyakorolta, és aztán, mikor már nem ejtette el, és úgy ahogy ment neki, akkor odament hozzá, hogy megmutassa mit tud. Mint kiderült nem is jól csinálta végig, de aztán nem sikerült rájönnie, hogyan is kéne csinálni, így ennyiben maradt az egész.
Mivel már elég koránra járt az idő, így Dinc és Fumi fogták magukat és a beszerzett ereklyéket, és elrobogtak az első busszal és villamossal, kinek melyik kellett. :)
Setlist:
1.Back in Blood
2.Never Say Die
3.The Good, the Bad & the Undead
4.Dance D'Amour
5.Lips of Blood
6.Gothic Girl
7.Suspiria Snow White
8.The Chair
9.Kiss Me Undead
10.Wasting The Dawn
11.Feel Berlin
12.Hunger
13.Perfect Skin
14.Dead Girls Are Easy
15.Devils
Encore:
16.Brandon Lee
17.Lost Boys
Dreams
Aludni jó. Hogy miért is? Az álmok miatt. Mert az ember néha szokott olyat álmodni, amikor azt kívánja, hogy bár ne lenne vége sose. Például, amikor az illető a kedvenc finn vöröskéjével álmodik, és annak a zenésztársával, aki szintén vörös. Amikor ott vannak az ember barátai is, bármit kérdezhetnek az illető személyektől, és kiderül a kedvenc finn vöröskéről, hogy véletlenül tökéletesen jól tud magyarul, így érthető, hogy miért röhög annyira az elejtett megjegyzéseken. :D Amikor a kedvenc finn vörös és vörös zenésztársa annyira aranyosak, és beszélgetnek is bármiről, egyszerűen, mintha barátok lennének. Amikor az ember sajnálja, hogy vége van az egésznek, és rájön, hogy mindez csak álom volt, de azért egész nap ezen jár az agya, és bárgyún vigyorog, mintha valójában megtörtént volna... Hát pontosan ezért jó álmodni. :)
~Kauniita Unia!~
Egy újabb első találkozó
Mint általában, a nap most is úgy kezdődött, hogy Fummie lefeküdt aludni. Pár órával később, ami nagyon kevés az ideális alvásidőhöz képest, megszólaltak az Undying Dreams dallamai (hát nem ironikus?), így Fummie tudta, hogy kénytelen felkelni és elkezdeni a napot, azonban ezt nem bánta, mert tudta (illetve azt hitte, hogy tudja) mi vár rá. Ám ez egészen távol állt a valóságtól.
A hajnali időpontban begyógyszerezte magát, hogy náthája ne zavarja, majd elindult a hosszú útra. A Keletiben találkozott Kisildikóval, és onnan a vonatra szállva már nem állíthatta meg őket senki és semmi sem. Kivéve egy vonatbaleset, az például megállíthatta volna őket, de ilyen szerencsére (vagy sajnos? XD) nem történt, így három óra utazás után megérkeztek Pécs városába. A rendkívül hosszú, ám izgalmas, beszélgetéssel teli (főleg Kisildikó részéről) vonatút után meglátták Spiritet és Szandit az esőben ácsorogva egy nagy, színes esernyő alatt. Bevonultak a váróterembe, és pár perc után Freeb is megérkezett, majd két perc késéssel Viki, Anna (aki úgy néz ki, mint egy mangaszereplő) és Juca futottak be. Elindultak a Tea-tárba, és egy rövid esőben sétálás után megérkezvén át is rendezték a helyet, hogy elférjenek. Rendeltek teát, és vidáman beszélgettek mindenféléről. Többször is szóba került a farkasfalka negyedik, hiányzó tagja, Csilla.
A teák megérkeztével a kvízkártyák is előkerültek, és kérdések sora özönlött a rajongó népre. Voltak könnyebb és nehezebb kérdések, de azért nem volt lehetetlen feladat jól válaszolni rájuk. Az összesítés után kiderült, hogy Fummie-nak van a legjobb memóriája, így ezt ő nyerte 95,5 ponttal. (Bár azért Szandit neki sem sikerült felülmúlnia.) Jutalmul ő választhatott először az ajándékok közül, amik órarendek és könyvjelzők voltak. Fumi egy Joshuás könyvjelzőt választott magának, mert szereti az ő karakterét. Választhatott még azok közül, hogy melyik ficet írja meg legközelebb Spirit, egy Jasperest választott.
Miközben a beszélgetés folyamatosan folyt, Fummie átadta Freebnek, Spiritnek és Szandinak a nekik készített karkötőket, és ő is kapott kulcstartót Freebtől, ami nagyon szép, és köszöni szépen még egyszer. Az idő előrehaladtával a gyógyszer hatása elmúlni látszott, és Fum egészen berekedt. Felajánlotta az együttes alapítását, ahol höröghetne, és Szandi egyből jelentkezett hegedűsnek. (További tagok jelentkezését várják az 123-4567-es telefonszámon.)
Az idő rohamosan telt, és Vikinek sajnos mennie kellett, így a nyolc fős társaság száma hétre csökkent. Előkerült egy társasjáték is, ám a játékban nem vett részt Anna és Juca, mert meg volt számlálva az idejük. Négy után Juca eltávozott (a túlvilágra) Annával az oldalán. A falat, amit Juca ki akart sajátítani, sajnos ott felejtette, de valószínűleg nem tudta volna észrevétlenül kicipelni az ajtón (nem mintha kifért volna). Nem sokkal később a maradék öt ember is elhagyta a helyet, mert jelenlétük zavaró volt az ott dolgozók számára.
Elindultak hát a zuhogó téli esőben várost nézni. Megnézték a főteret, ahol az emberek találkozni szoktak a paci farka alatt, aztán elsétáltak a Jókai térre, de időközben még megcsodáltak egy Eclipse könyvet egy útba eső kirakatban. Szandi remek idegenvezetőjük volt, és minden fontosat elmagyarázott a helyi látnivalókról.
Az idő gyorsan elszállt, így útjukat az állomás felé vették, hogy ott aztán fájdalmas búcsút vegyenek egymástól. Kisildikó és Fummie felszálltak a vonatra, ami elrobogott velük Pest irányába, miközben egyikük olvasott, másikuk pedig éppen ezt a beszámolót fogalmazta meg (és reméli, hogy nem lett unalmas).
A találkozó jó volt, és Fummie várja a következőt. Mikor lesz? :D
Az év utolsó bejegyzése
Nos ennek az évnek is vége lassan. Alig több, mint 24 óra van ebből az évből, és mindjárt 2010 lesz. Visszanézve az idei évet, és a blog ehhez tartozó részét (amit egyébként Fum nem szeret csinálni) egész jó volt a 2009-es év. Tartalmas volt az év. Ott volt a szalagavató, a nagykorúvá érés (amivel egyébként semmi nem változott, csak annyi, hogy Fum rájött, hogy jövőre 19 lesz, ami egy híján húsz, és még ha néha gyerekként is viselkedik, egészen felnőtt már...), a ballagás, a felvételi, az új suli... Fumi nem mindig írt le minden lényeges dolgot a blogba. Voltak még jó pillanatok, emlékezetes események, amikről igenis érdemes lett volna beszámolni, de egyszerűen nem lehet mindenről írni. Jobb inkább egy-egy érzés kifejteni, leírni, mint egy eseményt, ami ugyan jó volt, mégis unalmas lenne olvasni róla.
Az év első bejegyzésében Fumi ezt írta: „És az idei év jobban kezdődik, mint a tavalyi... ezt talán veheti jó előjelnek? Majd kiderül...” Hát kiderült. Az idei év tényleg jobb volt, mint a tavalyi. De minden évnek megvan a szépsége, az az emlék, amire szívesen gondol vissza az ember. Az igaz barátok maradandóak, és ez a legfontosabb. (Fumi meg megint átment nyálzásba...)
Összegezve az évet, azt kell mondania, hogy jó volt, és tartalmas. Tulajdonképpen nem volt különösebb gondja vele. Néhány állandó zavaró tényezőt kiiktatna mondjuk a képből, de azért már ehhez is hozzászokott.
Mindenkinek Boldog Újévet, és csak annyit igyatok, amennyit szabad!
~State buoni se potete!~
Lumi prima di Christmas
Nos, csak hogy tudjátok: Fum még létezik. Nem, nem alakult át a blog, nem is fog, csak néha jó közölni az alkotásokat. Amúgy mostanában annyira nem történt semmi. Illetve persze, történtek dolgok, de semmi közlésre érdemes dolog. A net újabban felvette azt a nagyon kellemes szokását, hogy halik. De nem csak a net, hanem a gép is szokta. De ami a halál a gép és a net számára is, az a facebook. *idegbajt kap már tőle* Plusz Fuminak sosincs ideje, és a legnagyobb baja, hogy állandó időhiányban szenved. Milyen jó lenne egy 36 órás nap. Bár valószínűleg az sem lenne elég. Na mindegy.
Szóval lassan-lassan megérkezik a hav is, vagyis a lumi, és Fumi az év ezen szakaszában (mármint a havazós szakaszában) mindig rájön, hogy a hav a kedvenc időjárási jelensége. A hétvégén nagyon karácsonyi hangulatba került, és folyton karácsonyízű teát iszik meg kitette a szobájába az égősört, és tök szép, ahogy világít, és folyton finn karácsonyi dalokat hallgat metál és Tarja néni verzióban is. És ez jó. Szereti az év ezen szakaszát. És nemsokára a szilveszter is itt lesz, ami még plusz öröm, mert már harmadik év lesz, hogy azzal a társasággal ünnepel, akikkel szeretne, és azokkal az emberekkel lesz együtt, akiket legjobban szeret. És most itt befejezi a nyálzást, mert kezd egy kicsit túl sok lenni. És ez már fúj.
Örül, hogy végre itt lesz a szünet, kicsit pihenhet, de persze szünet végén is majd mondja, hogy de ezt sem csináltam meg, meg azt sem, pedig be volt tervezve. Csak ez a baj a szünettel. Az hiszi az ember, hogy de jó, most van egy csomó ideje, mindent megcsinál, amit akar, de az az igazság, hogy nem. Azért Fumi igyekszik majd mindent megcsinálni, amit eltervezett. De van, ami elsőbbséget élvez, még akkor is, ha nem kellemes dolog. Vegyük például a házi dogát irodalomból, amit nagyon szeretne még a szünetben megcsinálni, hogy legalább túl legyen rajta, és ne a januári visszazökkenésbe kelljen kapkodni, hogy meglegyen határidőre. Mert Fumi ma rájött valamire: Ha valamit határidőre kell megcsinálnod, akkor kezdd el időben, különben sose leszel kész vele, ha meg igen, akkor az olyan is lesz! De viszont arra is sikerült rájönnie, hogy ha valamit muszáj megírnia határidőre, akkor meg tudja írni, és bár nem ez lett élete fő műve, írt már rosszabbat is.
Nah mind1, szóval ez van. Fumi várja, hogy essen sok lumi, és akkor majd mennek lumigolyózni, meg lumiembert/vámpírt/akármit építeni. És tök jó lesz.
~Happy Lumi a tutti!~
Változások (Twilight fanfic, Jacob szemszög)
Boldogan csuktam be magam mögött az ajtót, a mai este járt a fejemben, újra és újra végigpörgettem az eseményeket, mindazt, amit én mondtam Bellának, és amit ő mondott nekem. Tele voltan reménnyel; tudtam, hogy működni fog ez a dolog, csak várnom kell, hiszen már a moziban is megmondta, hogy engem kedvel a legjobban, ez pedig csak jót jelentett. Csak velem boldog igazán, szüksége van rám, és én örömmel álltam rendelkezésére. Én boldog voltam, és ő is az volt, amikor együtt voltunk, csak még egy kis idő kellett neki. Rengeteg időm volt, tudtam várni, rá akármeddig vártam volna. Tudtam, hogy ez az állapot nem tart örökké, megígértem neki, hogy mindent megteszek, hogy boldog legyen, és be is fogom tartani.
A kocsi kulcsát a helyére tettem, majd bárgyú mosollyal felnéztem. Amint megláttam apám arcát, a mosoly lefagyott az arcomról. Már megint azzal a furcsa pillantásával méregetett, ahogy mostanában mindig; pont úgy, ahogy Sam néz rám, valahányszor látótávolságon belülre kerül. Fogalmam sem volt, hogy mit akartak, mintha azt várták volna, hogy társulok Sam nyavalyás bandájához. Miután elvette az egyik barátom, még azt várta, hogy csatlakozom is. Kizárt dolog! Apám pillantásától kellemetlenül éreztem magam, mintha mindenhol tűkkel szurkálnák a bőröm.
- Szia Jake! – köszönt rám Billy, de csak a hangos ajtócsapódás hallatszott, ahogy bevágtam magam mögött a szobám ajtaját.
Levetettem magam az ágyra, és mélyeket lélegezve próbáltam elterelni a gondolataimat, de nem ment. Feküdni most nem volt kényelmes, így inkább járkálni kezdtem a szobában. Nem értettem, miért nem tudok megmaradni egy helyben. Valahogyan le kellett vezetnem a felgyülemlett feszültséget, bár azt sem értettem honnan jött, hiszen nemrég még olyan jól éreztem magam, boldog voltam. Az ideges fel-alá mászkálásban egyszerre csak azt vettem észre, hogy melegem van. Kinyitottam az ablakot, de a hűs szellő sem segített; mintha a nap egyenesen rám sütne forró sugaraival, pedig már órák óta nyugovóra tért. Bella azt mondta, lázam van, talán igaza lehetett. Sosem éreztem magam még ilyen furcsán.
Kimentem a konyhába, hogy igyak ez pohár vizet, de ott Billyvel találkoztam össze, aki továbbra is olyan furcsán nézett rám. Ettől csak tovább gyűlt bennem a feszültség. Ez annyira érthetetlen volt.
- Olyan furán nézel ki – jegyezte meg apám, és ez nagyon dühített.
Féktelen haragot éreztem, olyat, mint még soha. Képtelen voltam irányítani, leállítani vagy akár bármit is tenni ellene, egyszerűen csak átvette fölöttem a hatalmat. Ökölbe szorítottam a kezem, hogy tudjak uralkodni indulattól keletkezett remegésemen, ami az egész testem rázta, de nem ment. Mintha ez az egész átvette volna a hatalmat rajtam. Az agyam egészen kis részével még sikerült megállapítanom mi történik, és nem értettem. Ez annyira nem volt jellemző rám, sosem voltam ilyen. Amint ez a gondolat végigsuhant az agyamon, el is tűnt, és csak a vörös köd maradt a helyén. Kiabáltam, bár fogalmam sincs, mit mondhattam. A meleg egyre elviselhetetlenebb volt, égetett a forróság. Talán valaki felgyújtotta a házat és én is bent égtem? Hiszen semerre sem volt tűz. Ez az égető forróság nem egy tűz miatt volt; belül, a csontjaimban égtem. Még nagyobb rémületemre és döbbenetemre a remegés csak fokozódott. Képtelen voltam felfogni, hogy mi történik velem és miért. Aztán valami újat éreztem, aminek hatására a padlóra rogytam, bár hidegét a bennem tomboló tűz miatt nem éreztem. A testem mintha darabokra szakadt volna. Megijedtem ettől az új érzéstől, féltem, hogy itt a vég. Mintha fel akartam volna robbanni. Ez az egész nem tartott tovább egy másodpercnél, mégis többnek éreztem egész eddigi életemnél. Már csak arra vártam, hogy végre elragadjon a halál, hogy vége legyen. El akartam érni az út végét, túl akartam lenni rajta, mert biztos voltam benne, hogy haldoklom, csak a fényt nem láttam még. Vártam a halálom, de ekkor valami egészen más történt.
A várt hatás elmaradt. Nem estem szét, nem hullottam darabjaimra, de még vakító fény vagy csilingelő, édes dallamok sem voltak. Továbbra is a házban voltam, mégis valami megváltozott: én magam. Megmozdultam, és nem értettem mi történik. A testem sokkal nagyobb volt a megszokottnál. Hirtelen emeltem fel a fejem, minek következtében jól bevertem a plafonba, de fájdalmat nem éreztem. Az apám hirtelen nagyon kicsinek tűnt, én pedig olyan nagynak. Már nem remegtem, de a harag megmaradt bennem. Nem értettem semmit, és ez dühített. A vörös köd nem oszlott, a forróság sem akart csillapodni. De apám biztos tudta, mi történik velem. Ez annyira dühítő volt.
Mondd meg, hogy mi folyik itt! - akartam kiabálni Billyvel, de a szavak a torkomon akadtak, és a hangok valami mássá alakultak át. Idegesítően hangos vonyítást hallottam, és csak pár másodperces késéssel ijedten fogtam fel, hogy én vonyítottam. Oda akartam menni apámhoz, de amint egy lépést tettem felé, az egész szoba beleremegett. Megrémültem magamtól, hogy ilyen hatalmas voltam. De amint újra apámra néztem, a vörös köd mindent elborított. Biztos voltam benne, hogy ő mindent tud, talán ő csinálta ezt az egészet. Követelni akartam, hogy mondjon el mindent, de ehelyett csak morgás szűrődött ki fogaim közül. Meg akartam rázni, hogy végre figyeljen rám, de amint kinyúltam felé, a karom helyett egy mancsot láttam meg hatalmas karmokkal. Döbbenten fogtam fel, hogy ez a mancs hozzám tartozik. Lenéztem magamra, de egyáltalán nem a szokott képet láttam meg. Hatalmas voltam, alig fértem el a cseppnyi szobában. Olyan voltam, mint egy túl nagyra nőtt állat. Ijedten vakkantottam fel, ahogy tudatosult bennem, hogy nézek ki, mi lett belőlem.
- Nyugodj meg, Jacob! Nem lesz semmi baj, csak nyugodj meg! Egy picit megváltoztál, de minden rendben lesz, hidd el! – próbált nyugtatni Billy, de az, hogy úgy beszélt hozzám, mint egy gyerekhez, és nem mondta el, mi történt, egyáltalán nem nyugtatott meg. Inkább még dühösebb lettem. Miért nem mondta el, mi történt? Szemmel láthatóan nem volt túlzottan meglepve. Inkább óvatos volt, és talán némiképp boldog is. Biztosan számított erre. Akkor meg miért nem figyelmeztetett engem?
Amíg dühösen vicsorogtam rá, valahogyan eljutott a telefonig. A tárcsázás után nem kellett sokáig várnia, a másik fél, gyorsan felvette.
- Szia Sam, itt Billy – szólt bele apám a telefonba. Próbáltam figyelni, hogy mit beszél, de amint Sam neve felmerült, nem tudtam tovább figyelni. Hangos morgás tört utat összeszorított fogaim közül, és a vörös köd csak még jobban elborította agyamat. Persze tudhattam volna, hogy Sam is végig benne volt ebben az egészben. A félelmetes hangra Billy felkapta a fejét, és rémült szemekkel nézett rám, de engem ez sem hatott meg. Arca ott volt az enyémtől alig pár centire volt. Úgy éreztem muszáj valamit szétmarcangolnom, állkapcsom égett a harapásvágytól. Ekkor jutott el tudatomig apám megrémült arca, és ez segített kijózanítani. A valóság utat tört elmémbe, és ijedt vakkantás hagyta el a számat.
Nyugodj meg, Jacob! Minden rendben lesz, mindjárt ott vagyunk – szólt egy ismerős hang, és mikor rájöttem, hogy ez nem kívülről szólt, hanem az én fejemben, azt hittem, megőrültem.
Nem vagy őrült – szólt egy másik, sokkal ismerősebb és kellemesebb hang, ami a helyzet ellenére egészen fel volt dobva.
Aztán egyre több hang szólalt meg a fejemben. De ezek nem csupán hangok voltak, sokkal többek voltak annál. Láttam a képeket a szavak mögött, éreztem az érzéseket. Mintha egyenesen mások fejébe láttam volna bele.
Vérfarkas vagy, Jacob – hallottam újra az első, számomra oly gyűlölt hangot a fejemben, és abban a másodpercben mindent megértettem. Szörnyeteggé váltam.
Nem vagy szörnyeteg, Jake. Csak egy nagyra nőtt kutya – hallottam újra egykori legjobb barátom, Embry hangját. Éreztem az érzéseit. Éreztem, hogy mennyire meg volt könnyebbülve és boldog volt, hogy én is olyanná váltam, mint ő.
Persze, hogy örülök, Jake! Még most is a barátom vagy. El sem tudod képzelni mennyire rossz volt titkolózni előtted! - válaszolt kimondatlan gondolataimra, és engem ez frusztrált.
Mindenki fejébe beleláttam, mindenki szemén keresztül láttam, mindenki érzéseit éreztem, és az egész olyan zavaros volt. A többiek, a falka már itt volt a ház előtt. Ki kellett jutnom innen, ez a ház túl szűk volt. A fejem könnyedén kifért az ajtón, ám a vállamat csak nehezen tudtam kipréselni az apró nyíláson. A telefon megcsörrent, de ez a tény nem is jutott el igazán a tudatomig.
Anélkül tudtam, hogy a ház mögötti erdőben vannak, hogy mondták volna, és én is odamentem. Bár sötét volt az éjszaka, nem volt problémám a látással. Négy hatalmas farkast láttam, félelmetesek voltak. Mindegyiküknek más színe volt, és bár még sosem láttam őket így, meg tudtam őket különböztetni, mindegyik farkasról tudtam kicsoda. És az ő szemükön keresztül láttam meg magamat. Ugyanolyan hatalmas és félelmetes voltam, mint ők. Bundám rozsdabarna, bár jóval dúsabb, mint a többieké. Borzasztó volt így látni magam, szörnyetegként. És aztán Embry mesélni kezdett.
Jake, emlékszel még a régi farkas legendákra? Minden igaz: a vámpírok, a vérfarkasok, a legendák. Vámpírok valóban léteznek, és mi farkasok azért vagyunk, hogy elpusztítsuk őket. Te is farkas lettél, már közénk tartozol.
Ledöbbentem. Soha nem volt még ilyen hosszú éjszakám. Nem lehet mindez igaz, hiszen ez csak egy mese. Ezekről a lényekről számos író írt számtalan könyvet. Ezek csak az emberek fantáziájában élnek.
Nem léteznek? Nézz ránk, Jacob! Nézz magadra! Ez nem álom, ez a valóság – hallottam meg Paul hangját a fejemben. Ez a fajta kommunikáció nem tetszett. Minden gondolatomat hallották, és én is az övékét. Ezentúl nem lehet majd titkom vagy magánéletem, mindent tudni fognak.
Ne aggódj, majd hozzászoksz – kuncogott Embry. Aztán egyszerre csak minden a helyére került alig pár másodperc alatt. Ahelyett, hogy minden zavaros lett volna, ahogy egyszerre kezdtek el gondolkodni, minden összeállt. Négy farkas fejébe láttam bele, és mind a négyen pontosan ugyan arra gondoltak, mintha csak egy személyek lennének.
A farkasok már évszázadok óta léteztek, azért vannak a világon, hogy megvédjék az embereket a hidegektől. A vérszívóktól, akik embereket ölnek. Ephraim Black, a dédapám az utolsó farkasok vezetője volt, szerződést kötött a Cullenékkel, akik vámpírok.
Mindent megértettem, mintha kiszínesedett volna a világ, kivéve ezt az új világot, amibe most csöppentem bele. Ez a világ nem volt kellemes, tele volt szörnyekkel és különös lényekkel. A valóság horrorfilmé változott, amiben én is szörnyeteggé lettem. De ha minden leszármazottban benne volt ez a hajlam, gén, akkor az apám miért nem volt farkas sosem? Miért halt ki ez a dédapámmal együtt, és miért jelent meg most újra?
A vérszívók miatt. Csak akkor aktiválódik a farkas-gén, akkor tudunk átalakulni, ha egy vámpír a közelben tartózkodik. Ha ők nincsenek, akkor mi sem leszünk ilyenek – válaszolt Sam a gondolataimra. Tehát a vérszívó Cullenék tehetnek róla, hogy ilyenné váltam, ők a hibásak, hogy szörnyeteg lettem. Ráadásul Bella, a lány, akit szeretek, még most is szerelmes az egyikükbe. Ha tudná mivel hozta össze a sors, milyen gyilkosba szeretett bele, biztos halálra rémülne.
Tudja – szólt Jared.
Nem, az nem lehet! – válaszoltam neki gondolatban, ami egy kicsit furcsa volt, bár kezdtem lassan megszokni.
De tudja.
Billy szerint még a szerződésről is tudott. Egyszer beszélt vele erről.
Szerinted egy ilyen titkot meg lehet őrizni, ha szeretsz valakit?
A hangok egyszerre szóltak meg a fejemben, mégis minden tökéletesen érhető volt. Bella tudta, hogy egy gyilkosba szeretett bele, és mégis vele maradt. Milyen szomorú volt, mikor a vérszívó otthagyta. Ez undorító. Felfordult a gyomrom erre a gondolatra.
Egy szörnyeteg lettem, de nem a gonoszabbik fajtából. Olyan szörnyeteggé váltam, aki megvédi az ártatlanokat a rosszaktól, a gyilkosoktól. De akkor is egy szörnyeteg voltam, és ezen nem segített semmi. A fenevad akkor is az marad, ha jót tesz, ezen nem lehet változtatni.
Jake – szólt Sam -, most, hogy te is védelmező lettél, kerülnöd kell a normális embereket. Nem olyan könnyű ez a dolog, és így biztonságban maradnak. Még fiatal vagy, veszélyes. Hidd el, így lesz a legjobb mindenkinek. Ha megtanultad magad kontrollálni, jobb lesz. Akkor már nem fogsz veszélyt jelenteni senkire, de addig kerülnöd kell az embereket.
Meddig? - kérdeztem rémülten.
Fél év, maximum egy – válaszolta tárgyilagosan. - Iskolába persze járnod kell, nem gyanakodhatnak, a titkot meg kell tartani, de ezen kívül nem vállalhatunk több kockázatot. Ne érdekeljen a tanulás, az energiáidat úgyis leköti majd az, hogy ne veszítsd el a fejed. Meg kell őrizned a nyugalmad, és ez korántsem olyan egyszerű, mint hiszed. A lényeg, hogy ne ölj meg senkit.
Megborzongtam ettől a tárgyilagos hangtól. Egyáltalán nem tetszett, bár kétség sem fért hozzá, ő volt a legidősebb, a leggyakorlottabb köztünk, az alfa.
Bellával sem találkozhatsz, nem beszélhetsz vele.
Nem! Bellának szüksége van rám. Nem hagyhatom magára, pont most. Ő a legjobb barátom, ő nekem...
Ekkor a torkomon akadt a szó, furcsa képek tömkelege kúszott az agyamba, és rájöttem, hogy ezek Sam emlékei voltak. Olyan volt, mintha én is ott lettem volna. Hallottam, amit gondolt, éreztem, amit érzett.
- Emily, tudom, hogy nehéz ezt megérteni, és hidd el, elmondani sem könnyű, de amit mondok, az igaz... Van egy hatalmas titkom, és borzasztóan nehéz ezt elmondani. Én... megvédem az embereket, vigyázok rájuk, mindezt farkasként teszem. Át tudok alakulni. Így van egy pár különleges tulajdonságom, és néha történnek velem furcsaságok. Egy ilyen furcsaság történt velem pár napja, és nagyon sok közöd van hozzá. Ez a dolog úgy működik, mint a szerelem első látásra... és nincs ellene semmi. Egyszerűen nem tudunk semmit sem tenni ellene. Emily, én szeretlek, és tudom, hogy te is így érzel.
- Nem! Leah nem csak a rokonom, ő a legjobb barátom. Nem engedem, hogy ezt tedd vele!
Éreztem Sam dühét, remegni kezdett, már nem bírta kontrollálni magát. Keze Emilyért nyúlt, amikor megállíthatatlanul kirobbant belőle a farkas. Karmai végigszántották a lány arcát, aki erre rongybabaként esett össze a padlón. Vér volt mindenütt. Sam annyira megrémült és félt, hogy képtelen volt visszaváltozni, nem tudott segíteni Emilynek. Csak nézte, ahogy a lány haldoklik, nem akarta elveszíteni, mégis azt hitte, nem éli túl.
Az emlék olyan erős hatással volt rám, hogy habár tudtam, Emily túléli, gyomrom mégsem bírta, és mindent kiadtam, ami bennem volt. Ám az emlék nem ért véget.
Jared és Paul rohant a ház felé, segítettek Emilynek.
- Elvisszük Sue Clearwaterhez, ő majd tudja, mit kell csinálni – közölte Paul, miközben erős karjába vette a gyenge kis testet.
- Ne aggódj, nem lesz baj, Sue majd segít – próbálta Jared Samet nyugtatni, nem sok sikerrel. Sam nagyon rosszul érezte magát, gyötrődött, marcangolta magát. Képtelen volt annyira lenyugtatni magát, hogy visszaváltozzon. Sokáig bujkált még az erdőben magát gyötörve.
Ekkor jöttem rá, hogy igazuk van, nem találkozhatok Bellával. Veszélyes vagyok rá nézve. Ugyanúgy bánthatom, mint a vérszívó. Nem tudtam megtartani az ígéretem, de így biztonságban tarthattam Bellát, és ez volt a legfontosabb. Sam emlékei pedig megállíthatatlanul továbbfolytak.
Sam mélyeket lélegzett, próbálta elterelni a figyelmét, nem gondolt másra, csak arra koncentrált, hogy lenyugtassa magát. Végül visszaváltozott.
Megpróbáltam ugyan azt, amit Sam emlékeiben láttam. Sikerült magam lenyugtatni pont úgy, ahogy ő tette. Testem kisebb lett, visszakaptam az igazi alakomat. Ekkor a többiek is visszaváltoztak. Arcukon egyforma kifejezés ült: megdöbbenés.
- Hű Jake, fantasztikus voltál! – lelkendezett Embry. - Ez hihetetlen volt! Egyikünk sem tudott ilyen hamar visszaváltozni. Nekem egy hét kellett, mire rájöttem, hogyan kell.
De én már nem hallottam mit beszéltek a többiek. Végre egyedül voltam a fejemben. A ruháim már átváltozásomkor szétszakadtak, de testem olyan forró volt, hogy meg sem éreztem az éjszaka hidegét. Összegömbölyödtem, szemeimből megállíthatatlanul folyt a könny. Soha életemben nem sírtam még így. Csak egyedül akartam lenni és semmit sem érezni.
Kultúrpercek - Csáth Géza: Mesék, amelyek rosszul végződnek
A blogtulaj elöljáró megjegyzése: Csáthot vették ma a suliban, és eszébe jutott, hogy régen olvasott Csáthot, pedig szereti. Nos ezt a novellát felolvasták, és nagyon megfogta, így most beteszi ide. Jó szórakozást!
ELSŐ MESE
A kisdiák buzgón tanult. Sorra vette a rendhagyó igéket, átismételte a ragozást, a hajtogatást. Majd a mondattant lapozta föl. Különös figyelmet fordított a mondathangsúly című fejezetre, amelyet eddig nem tudott kitűnőre, csak jóra. Azután becsukta a könyvet, és másikat vett elő.
Megint neki akart fogni a szorgos munkának, amikor halk lépteket hallott a háta mögött. Hátranézett. Egy szép szőke leány ment arra, a diák - aki mégse volt annyira kicsiny, hogy egy leány szépségét meg ne tudta volna becsülni - megnézve a leányt, így szólt magában:
- Szép egy leány!
De tanulni kellett, mert másnapra a tanár nagy felelést helyezett kilátásba, és ő nem törődött többé a szőke leánnyal.
Egy másik könyvet is áttanult, és éppen a harmadikba akart belekezdeni, mikor megint meglátta a szőke leányt. A szobából kifelé osont az ismeretlen leány, és a keze tele volt rablott holmival. A kezében volt a fiú kis puskája, órája - a legdrágább kincse -, ólomkatonái és más ilyen értékes dolgok. A fiú sokkal jobban szerette a puskáját, az óráját és ólomkatonáit, mintsem azokat csak úgy odaadta volna. Utánairamodott a leánynak, ki a lépcsőkön lefelé iparkodott. Megfogta és rákiáltott:
- Tolvaj, tolvaj!
A leány ránézett gyönyörű kék szemeivel, de erre a fiú ereiben megdermedt a vér.
A leány mosolygott:
- Én a halál vagyok - mondta -, mennünk kell.
És kézenfogta a fiút.
Ami nem jó
Úgy ébredni reggel hatkor, hogy előtte negyed kettőkor feküdt le az ember lánya, aztán azt álmodni, hogy éppen aludni készül, és mikor pont ott tart az álmában, hogy majdnem elalszik, akkor szólal meg az ébresztő.
Ami jó part 2
New moont nézni Dincivel, majd Drível kiegészülve elmenni a karácsonyi vásárra és forralt bort inni meg kürtős kalácsot enni.
Delain és Sonata Arctica koncertélmény
Ladies and gentlemen,
welcome to my life again
Csak hogy témába vágó legyen. (Ötfinn Dinctől lett lopva. De jó lenne, ha lenne öt finnem XD)
Sóval igen, elérkezett ez a nap is, és úgy robogott tova, mint a tökfőzelék a hasmenéses 
nagymamán. De Fumi erőt vett magán, és most megpróbál leírni minden egyes pillanatot, amíg ilyen extázisban lebeg, ahogyan tegnap is, miközben a Delain dallamai szólnak a hangszórókból. Ezeket igyekszik képekkel is illusztrálni. Tessék itt is van egy. Hát nem édes? :)
Reggel 6kor csörgött az ébresztő, és Fumi sokadjára nyomta le azon a reggel a Power of one-t, és úgy gondolta, hogy öt perc alatt úgysem alszik el, ezért a pirosat nyomta meg a szundi helyett. Öreg hiba, és mindig elköveti. Szóval két órával később arra kelt, hogy jé már nyolc óra. Jé már bent kéne lennie, jé ezért már nem megy be. Így megnyugodva aludt vissza, hogy délben ismét tudatára ébredjen, és kikászálódjon az ágyából. Aztán sokáig készült, és végül is az előre eltervezett négy óra helyett fél ötre sikerült a helyszínre érnie, ám így sem voltak sokan.
Beállt a sorba, ami még csak sor sem volt, csak pár ember egy csoportban, és várt. Fél ötre befutott Drí majd Dinc is Adelarddal. És míg Fumi egy órát unatkozott, addig odabent négyszer is elpróbálták a The Gathering című számot, és ennek Fumi nagyon örült, mert szereti ezt a számot. Az pedig vicces volt, hogy az egyre gyűlő tömeg nem tudta, hogy mi az. Fumi pedig vidáman énekelte magában. Aztán vártak még, de így együtt a várakozás nem tűnt olyan hosszúnak. A Vodkanarancs is rövid távon elfogyott, így a kellemes hangulat megvolt. A kapunyitás előtt fél órával, amikor Fumi már két órát állt a bejáratnál, a biztonsági őrök elkezdték átrendezni a bejáratot. Az eddig biztosra vett első sörük (soruk) kezdett elúszni, viszont találkoztak Danival, akivel tavaly is, és kellemesen eldiskuráltak vele. Egy órával később bejutván az épületbe először körülnézek, majd felfedezték, hogy nagyon jobb oldalt van még elől némi hely, így hát oda telepedtek le.
Az első előzenekar, a Winterborn nem
volt annyira jó. Mondhatni unalmas volt. De aztán jött a Delain. Charlotte nagyon szép volt, sokkal szebb, mint a képeken, a hangja pedig gyönyörű. Az új gitáros, Ewout nagyon jól hörgött és gitározott, és valljuk
be, látványnak sem volt utolsó. Fumi hangosan üvöltötte a szöveget, és hedbengelt is, amire Ewout biztos felfigyelt, és össze is néztek Fumival. :D
Aztán következett a várva várt Sonata Arctica. Az elején kicsit furcsa volt, mert Tony valahogy nem volt az igazi, plusz a dobok nagyon erősek voltak, így alig lehetett hallani Elias gitárjátékát, ám állítottak Tommy dobjain a második szám után, és minden rendben ment. Csak egy probléma merült fel: Tony beteg volt, mint utóbb kiderült hangszálgyulladása van.
Azt mondta, hogy a doki szerint el kellett volna halasztania a koncertet, de ő végigcsinálta, és ez nagyon aranyos volt tőle. A magas hangok egyáltalán nem mentek neki, viszont a hörgéssel semmi gondja nem akadt. A hangulat fantasztikus volt, ahogy a dalok egy részét csak a közönség énekelte. Meg végig besegítettek neki a fiúk is. Tony annyira aranyos volt, amikor a
koncert közben ott iszogatta a teáját. A Last Drop Fallst 
Charlotte énekelte végig, és Fuminak így is nagyon tetszett. A Caleb helyett pedig a Replicát adták elő, aminek Fum kifejezetten örült, mert sokkal jobban szereti a régi számokat. 
A koncert rövid volt, de felejthetetlen élmény. Tonynak csak sikerült mostanra megtanulnia, hogy „Köszönöm”, a tömeg pedig úgy üvöltött fel erre, mintha azt mondta volna, hogy minden számot lejátszanak. :D A szokásos Tony-féle ölelés persze nem maradhatott el a végéről, és hihetetlenül aranyos volt.
Persze a banda többi tagja sem maradhat el mögötte. Például Fumi kedvenc szöszke finn dobosa. Annyira aranyos volt, ahogy lejött a közönséghez, hogy bedobálja a dobverőt.
A koncert végeztével elsétáltak hátra, és akkora szerencséjük volt, hogy épp jött ki Ewout az öltözőből. Hát gyorsan lerohanták, kaptak aláírást és közös képet is. Ewout nagyon kedves és aranyos volt. :) Ezek után már készülni mentek, amikor meglátták Charlotte-ot is, így őt sem hagyták ki. Bár a vele készült kép „enyhén” elmosódott lett. Amikor fényképezkedni készültek Fumi mondta Dincnek, hogy Drí fényképez. Erre Charlotte visszakérdezett, hogy „Drí fényképez?”. 
Annyira aranyos volt. :D Kint vártak még egy darabig, de úgy gondolták, hogy Tony úgyis beteg, így nem fognak kijönni a tagok. Hát tévedtek, de ekkor már késő volt, mert valahol félúton voltak hazafelé. De semmi gond, ugyanis mint egy szórólapról megtudták, hamarabb jönnek a fiúk, mint azt várták. A szokásos novemberi időpont helyett már májusban itt lesznek egy fesztivál keretén belül. Így hát nem kell sokat várni a kedvenc finnjeinkre.
A koncert fantasztikus volt még így is, a hangulat pedig hihetetlen. A továbbiakban pedig erős nyakat mindenkinek!
A koncertképek pedig innen származnak. A közös képeket pedig Drí csinálta Dinc telefonjával.
As the night chants its luring call
Cross the borders of sense and foresight
Come with me and I will take you
You don't have to be afraid
4 nap a Sonata Arctica koncertig
Oké, Fumi az idén lemaradt, mert elfejeltette, de akkor most bepótolja, ha már itt van és eszébe is jutott. Szóval A Sonata Arctica koncertig már csak ennyi van:
4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap
4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap
4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap
4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap
4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap
4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap
4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap
4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap
4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap
4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap
4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap
4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap 4 nap
LábjegyZET: Az idei setlist várhatóan SZAR lesz. :(
Ami jó
Karácsonyízű (narancsos-fahéjas) forró teát iszogatni és csokis sütit eszegetni a sötét szobában, miközben a gyertya ég az asztalon és a Sonata Arctica – Fade To Black című Metallica szám átdolgozása szól.
Felesleges nap
A felesleges nap egy olyan jelenség, amikor az ember 6 óra alvás után 6-kor kivonszolja magát az ágyból, pedig még nincs is igazán tudatánál. Aztán nagy nehezen sikerül összekészülnie, épphogy időben elindul, de siet, mert fél, hogy késik. Idő közben az is eszébe jut, hogy zh-t írnak, de persze egy szót sem tanult rá. Sikerül beesnie órakezdés előtt pár perccel, de természetesen még alig vannak bent. Mikor kezdődik az óra, akkor közlik, hogy egy filmet fognak megnézni. Legalább nem írnak zh-t. Megnéznek egy 20 éves filmet az etikettről, amiben már minden régi és elavult, de egyértelmű, hogy az egészet már tudja mindenki. Másfél órával később pedig mehetnek is haza. Hát ez a felesleges nap. Aki szerint meg nem, az bizonyítsa be! Ezért érdemes volt felkelni.
TW fórumtali, az első
A nap ott kezdődött, hogy Fummie fél háromkor elment aludni (már megint). Aztán ott folytatódott, hogy kb 6 óra alvás után Mika (Entwine) elkezdett énekelni a telefonból, hogy "I will keep on looking far beyond the sun", úgyhogy fel kellene kelni. Aztán Fum gyorsan összekapta magát, és attól félve, hogy elkésik (pedig korán volt még, csak ez ilyen kényszer, mert mindig késik) sietett a buszmegállóba. Persze mikor már leért, csak akkor jutott eszébe, hogy a karkötőket otthon hagyta, úgyhogy visszasietett, és teljesen biztos volt benne, hogy elkésik. Persze előbb ért oda, úgyhogy attól félt, hogy ő lesz az első, de szerencséje volt, mert Amy és Brainie már ott voltak. Könnyen megtalálták egymást, valószínűleg ez annak volt köszönhető, hogy Fummie feltűnően tartotta a kezében lévő Twilight könyvet. A szokásos kínos csend következett, majd 10 perces késéssel Bijjuss is befutott.
Eljárműveztek az Oktogonig, és ott megtalálták Bellst is, majd öten – Fumi vezetésével – elsétáltak a Zöld Teknősig. Ott már várta őket Chi, úgyhogy be is mentek, és elfoglalták a helyüket. Beszélgettek, kiosztották a kitűzőket és a karkötőket, teáztak, mindenki leszólta Fumit, hogy milyen édesen issza a teáját, pedig nem is, próbáltak fényképeket csinálni a remek fényviszonyok mellett. Mikor délután (el)távozni készültek a kiszolgálónő észrevette, hogy júúúúj Twilight, és juj de jó, az vicces volt. :D Kaptak pontgyűjtő kártyát, meg kisteknős hűtőmágnest. Fumi vitte haza mondván, hogy úgyis majdnem minden pénteken oda jár a barátaival.
Aztán az utcán kezdtek el fényképezkedni, mert ott már viszonylag jók voltak a fényviszonyok. Aztán felfedezték, hogy Kozsó ott pakolászik mögöttük, ennek alapján arra is rájöttek, hogy biztos ő a hely tulajdonosa. Később pedig ő jött oda hozzájuk, hogy „Sziasztok lányok! Lefényképezzelek titeket?”. Biztos azt hitte, hogy majd akarnak egy közös képet vele, de csalódnia kellett. :D Azért aranyos volt. Utána az éhes népek betértek a mekibe, és ettek (Fumi az otthonról hozott szendvicsét).
Jóllakás után elkísérték Bijjusst a Délibe, és fájó szívvel búcsúztak el tőle. Egy darabig együtt tartottak haza, majd ki-ki elsétált a maga útjára.
Összegezve: Bár az elején Fumi izgult (szokásos első talis érzés), nagyon jó volt, és jól érezte magát. :)
Helyes pasik napja
Az élet szép. Főleg, mikor az embernek olyan jó dolgokban van része, ami ma is volt Fumival. Azzal kezdve, hogy a suli jó volt, odáig bezárva, hogy harmadszor is megcsodálhatta egy nap RF-et.
Szóval a nap azzal indult, hogy Fumi elaludt. Igazából nem is, mert azzal, hogy éjfélkor átírta a számokat a visszaszámlálásban, utána hajnali kettőkor lefeküdt aludni (már megint). Tehát Fumi elaludt, de sikerült még viszonylag időben beérnie. Az egész napot elhülyülték és röhögtek, aztán meg elmaradt mind az öt angoljuk (jaj de kár), így Fumi be tudott menni Hugija elé délre. Mikor a suli előtt találkoztak odajött a Cuki német meg a K. (nehogy magára ismerjen XD), és elkezdtek beszélgetni Drível, aztán Fumi is hozzászólt a beszélgetéshez, és válaszoltak is neki, úgyhogy nagyon örült, és rájött, hogy a Cuki német tényleg cuki. XD És lehet irigykedni. :P
Dolguk végeztével Drí és Fumi fogták magukat, és elsétáltak a Pecsához, hátha találnak pár eltévedt SA-tagot, de nem találtak. Találtak viszont egy egész macska családot, és a kölykök még olyan fiatalok voltak és olyan aranyosak. :) Erre Fumi elnevezte mindegyiket egy-egy SA-tagról. Sokan voltak, úgyhogy az összes tag neve fel lett használva, még a régi tagoké is. :D Az volt a legviccesebb benne, hogy a család fekete volt, de volt két cirmos is. Tony lett a nagy anya macska, tekintve, hogy ő a frontember, az apa lett Mikko, a régi billentyűs. (Most mindenki képzelje el, ahogy Tony és Mikko... XD) A gyerekek lettek: Tommy (a legaranyosabb pár fehér szőrszállal), Elias, Marko és Henkka. Az egyik cirmos, akit Tony-cica megvert, az lett Jani, mert nekik úgyis volt nézeteltérésük egymással. :D Volt még egy cirmos, ő lett Janne. :D Egy ideig (jó sok ideig) Fummi azzal foglalatoskodott, hogy magához hívja a macskákat, de nem mentek oda, csak egészen közel, de nem hagyták megsimogatni magukat. Aztán elindultak, és Elias-cica követte őket egy kis ideig. :) Ültek a Pecsa előtt, hallgattak SA-t és Fumi vizualizálta, hogy az eredeti tagok helyett macskák vannak fent a színpadon, és ők játszanak. XD
Visszamentek a sulihoz, bár egy kicsit korábban, de ez pont jól jött (szó szerint), mert ki sétált velük szemben? Persze, hogy RF. XD Aztán Fumi várt, míg Drí kiderítette, hogy elmarad-e az órája, avagy sem. Közben látott a suli előtt egy helyes illetőt, akire nem tudja, hogy ki volt, de utólag megtudta, hogy fiatalabb nála (mily' meglepő), ennek ellenére helyes volt. :D Közben RF is visszasétált a sulihoz, mert volt még egy órája. Drínek meg volt még egy órája, de Fumi megvárta, mert Drí szépen megkérte. Hát de még milyen jó, hogy megvárta.
Épp a LAG-ot hallgatta, amikor eszébe jutott, hogy megírja Dincinek, hogy „wí ár dö lászt öméjzing géjz”, csak mert vicces. Már messziről látta a csoportot, és kiszúrta közülük azt az egyet. :D Épp elküldte az sms-t, amikor felnézett, és fél méterről egy bámuló Jussival találta magát szemben, de olyan nézése volt, hogy Fumi helyben szublimált, így még az sem zavarta, hogy Jussi belemászott az aurájába. Nem kellett sokat várnia, később újra megjelent RF. Természetesen megbámulták egymást, mert ez már megszokott, és Fumi kibírta, hogy ne vigyorodjon el. És tök jó volt. XD
És a legjobb az egészben: Fumi nem látta se zsant, se kápét, se a széphajút, se mást, akinek a jelenléte zavarta volna, tehát a boldogság teljes volt. XD
Aki eljutott idáig, és még nem fulladt meg a nyálban, illetve nem lett öngyilok vagy hasonlók, annak nagy-nagy gratu. XD Legyetek jó rosszak, vagy amit akartok. Fumi elment (úgy is XD).
Jótanácsok reggelre
A reggel szar tud lenni, főleg mikor korán kezdődik. Talán ez a néhány jó tanács segít majd, hogy ne kezdődjön olyan rosszul, de el se késs.
- Hasznos, ha az órádat vagy telefonodat úgy állítod be, hogy ne csak egyszer csörögjön, mert akkor úgyis lenyomod, és alszol tovább. Persze gyakran így is alszol tovább, de azért a "szundi" funkció nagyon hasznos tud lenni.
- Előbb ébredj fel, csak utána mássz ki az ágyból. Így sok kellemetlenséget el tudsz kerülni, például az ágy mellett lévő szemetesbe beleborulást, a mindennek nekimenést, illetve a szoba rendetlenségétől függően az éles és/vagy hegyes tárgyakba belelépést.
- Ha a telefon zenével ébreszt, de te elalváshoz is zenét hallgatsz, főleg ugyan azt az együttest, amire kelsz, akkor érdemes úgy csinálni, hogy reggelre a zene kikapcsoljon, különben nem jut el az agyadig, hogy az ébresztő szól, így anélkül nyomod le, hogy felfognád a helyzetet.
- Érdemes az ébresztőt a szoba másik végébe rakni, hogy ha már odamentél, és kikapcsoltad, akkor már úgyis ébren vagy, és kimásztál az ágyból, így már nem lenne értelme visszamászni. Persze ebben az esetben életbe lép a második pont, úgyhogy vagy tegyél el mindent az útból, vagy előbb próbálj meg annyira felébredni, hogy tudjál magadról, és lehetőleg el tudod kerülni a kellemetlen helyzeteket.
- Ha esetlegesen értesz a karkötőcsomózáshoz, és a párnádon szoktad rögzíteni a munkadarabod, akkor érdemes éjszakára kivenni a tűt a párnából, vagy úgy beledöfni, hogy ne szúrja meg egyik testrészedet sem, alap esetben leginkább a fejed.
- Miután reggel felkeltél, érdemes zenét bekapcsolni, mert azzal jól indul a napod, és felpörget. Persze ne egy lassú számot rakj be hozzá.
- Feküdj le időben, és próbáld kialudni magad. Ha te is olyan vagy (mint én), hogy ha többet alszol, akkor még fáradtabb vagy, akkor nincs szerencséd. Viszont ilyenkor jó, ha délután kialszod magad. Ha nagyon szeretsz sokat aludni, és egyben is kívánsz sokat aludni, akkor azzal meg kell várnod a hétvégét.
Mindenkinek jó reggelt/napot/éjszakát! (A megfelelőt tessék behelyettesíteni!)
A bosszú íze
Tudta, hogy erre
fog jönni, csak várnia kellett, ilyenkor mindig erre
járt. Az eső halkan kopogott az úton, de elnyomott
minden neszt, ez jól jött most. Nem zavarta, hogy hosszú,
vörös haja vizesen tapad a hátára, hogy
fekete kabátján végigfolyva csöpög a
víz a mélybe. Egy fa lombjai közt talált
búvóhelyet, itt nem fogják észrevenni, de
ő mindent lát.
Léptek
hallatára még a lélegzetét is
visszafojtotta. Az alak befordult a sarkon az utcára, és
ő már tudta, hogy eljött az ideje. Beleolvadt a
sötétségbe, árnyékként
mozogva a sötét éjszakában, bakancsa mégis
hangosan koppant az aszfalton, de az alak nem figyelt fel rá,
még nem járt elég közel. Az idő már
nyomott hagyott kinézetén és egészségén,
így meg sem hallotta. Kevés, ősz haját kalap
fedte, kabátját fázósan összehúzta,
meggyorsította lassú lépteit. Éppen a fa
mellett haladt el, szerencsétlenségére túl
közel hozzá. Egy zsinór pattant ki a helyéről,
kinyúlt, és egy másodperc múlva a
derekánál fogva a fához szorította a
férfit. Az meglepődésében egy hangot sem tudott
kiadni, levegőt is csak másodpercekkel később vett,
de az sem volt egyszerű művelet számára, a zsinór
élesen a testébe vájt. Nem tudta, mi történt
vele, fel sem fogta, hogy az élete volt a tét.
A nő elővette
bakancsa szárából tőrét, csillogó
szemekkel nézett végig rajta. Lámpa nem volt a
kis utcában, a holdat eltakarta a vastag felhőréteg, a
férfi a szemben lévő falig sem látott el, ám
a nő sötétben is kiválóan érzékelt.
Keze szinte láthatatlan-gyorsan mozdult, a férfi
nyakából pedig már szivárgott a vér.
Próbált levegőhöz jutni, de torkát már
elöntötte a vörös folyadék. Levegője
elfogyott, és nem jutott utánpótláshoz,
szeme lecsukódott, szíve összerándult, vert
egy utolsót, majd megállt.
Ám a nő nem
elégedett meg ennyivel, megkerülve a fát és
a hozzá láncolt testet, a férfi elé állt.
Tőrét előrelendítette, s jó mélyen
megmártotta a férfi hasfalában. Keze ösztönösen
mozdult, esze nem gondolt bele, hogy mit tesz, így a tőrrel
együtt felfele vette útját, és meg sem
állt, míg a szegycsont akadályába nem
ütközött. A nő jobbra nézett, ahonnan áldozata
is jött, füle zajt észlelt, s az árnyékok
már meg is jelentek hozzá. Fegyveréről a vért
áldozata ruhájába törölte, gondosan
letakarította, majd hosszú bőrkabátját
félrehúzva a helyére, bakancsa szárába
csúsztatta. Kötelét összeszedte, és
mire a zajos társaság befordult a sötét kis
utcára, a nő már rég messze járt.
Feladatát
bevégezte, elégedett volt, bosszúja sikerrel
járt. Többet sem őt, sem mást nem fog
megkeseríteni ez az ember. Szabdalt hullája már
nem sokáig maradt az utcán. Mire az első szirénák
felhangzottak a nő már messze volt, a városon kívül
járt, s újabb áldozat után lesett, hogy
még több ember életét könnyítse
meg.
A hétfő reggelt érdeklődés hiányában elhalasztjuk.
Tegnap volt össznépi
zabálás, ami jó volt. De ma reggel Fumi semmi
késztetést nem érzett rá, hogy felkeljen,
mert nem látta értelmét. A mai óra szar,
a tanár egyszerre lekezelő és unalmas. Lekezelően
unalmas. Ezt a tantárgyat meg már tanulta két
egész éven keresztül, szóval nem látta
értelmét felkelni. És mégis felkelt, mert
felkelt. Persze ez után jött a kellemes meglepetés.
Hát erre jó az össznépi zabálás.
Fumi nincs jól, és ha vulgáris akar lenni, akkor
azt mondaná, hogy fosik, mint állat, vagy azt, hogy
nagy szarban van, vagy valami ehhez hasonló rendkívül
értelmes megnyilvánulást. Visszaaludni minden
kétséget kizáróan nem tud, tekintve, hogy
nem látja értelmét olyan 10 percekre
visszafetrengeni magát az ágyba, hogy aztán
úgyis fel kelljen kelnie, mert semmi kedve maga alá
csinálni, mint az állatok, és a beteg emberek a
kórházakban, mert az fujji. Úgyhogy a hétfő
reggelt érdeklődés hiányában
elhalasztjuk. Köszönet. (Am Fumi ír majd bővebben
másról is, de hétfő van, és reggel,
úgyhogy majd később...)
Suliból
Fummie itt ül a suliban. Reggel elaludt, de csodák csodájára beért időben. Most fotóismeret órája van, és photoshopolnak. Tök jó. :)
Tegnap jó napja volt. Miután végeztek a kiállítással, bement Drí elé, várt rá egy órát, közben egyszer látta FR-t (Fésztrijjút). Muha. XD Aztán eljárműveztek (Nem akar másik igét használni, mert perverz gondolatai támadnak tőle. XD) a Zöld teknősig, ahol FR 2 szolgálta ki őket, és tök jó volt, és muha. XD Sóval (cukorral) tegnap duplán volt nyáldz, és jó napja volt. Fummie eldöntötte, hogy imádja azt a helyet.
HelyZETjelentést olvashattatok az óra közepéről. Legyetek jó rosszak! Arrivederci!
HelyZETjelentés n+1, avagy beszámoló az első hétről
Nos az első hét érdekes volt (a szó jó értelmében), és izgalmas, és hűűű. :D Hétfőn ugyebár még nem kezdődött az iskola, úgyhogy Fum csak itthon unatkozott, és ideges izgalommal várta a másnapot.
Az első nap nem volt valami izgalmas. Évnyitó volt meg osztályfőnöki óra. Be kellett mutatkoznia az egész osztály előtt, amit nem szeret, mert mindenki rá figyelt, és szerepelni kellett és fujji. Aztán beszélgetett kb három mondatot az egyik lánnyal, Barbival, és ez már több volt, mint amit Fumi elvárt magától.
A tanév második napján, ami szerdára esett, Fuminak 6, azaz hat darab pszichológiája volt. Mindenki óva intette, hogy jaj de rossz lesz neki, és pszicho fújfúj, de Fumi nem így állt hozzá, mert őt érdeklik az ilyenek, és láss csodát. A téma érdekes volt, a tanár aranyos, és bár csak négyen voltak bent (5 vagy 6 az osztálylétszám), vagy talán pont ezért, az óra nagyon jó volt.
Később Fumi a Blahára villamosozott Barbival, ott csináltatott igazolványképet, ami fújderanda lett, aztán elindultak együtt, hogy papír-írószer boltot találjanak. A Blahától elsétáltak az Astoriáig, onnan pedig a Kálvin térig, de boltnak se híre, se hamva. Persze közben beszélgettek nagyon sok mindenről. Fumi mesélt a Kikötőről, és a kiscsaládjáról, és végül is kiderült, hogy van több közös ismerősük is az MTT-n keresztül, például Dinci is egy ilyen személy. Ennek aztán húde megörült Fumi.
A deákon elváltak útjaik, Fumi ment a nyugatihoz, és vett magának egy darab nightmare before christmas-ös táskát, ami húde jó meg húde szép meg húde teccik Fuminak. Ez után volt még egy 'kicsiavilág'-pillanata, és leégette magát, de semmi komoly. :D
Csütörtökön, mert másnap csütörtök volt, fotóismeret órája volt, ami nem volt olyan izgalmas, mint várta, és ígérték, hogy photoshopolnak is majd, de nem photoshopoltak, és ez rossz, de azért nem volt mégsem olyan rossz. Egybe voltak vonva a másodévesekkel, akik sokkal jobban ismerték a tanárt meg a tananyagot is, és ezért mégsem volt olyan unalmas az egész.
Dinci bejött elé, és együtt könyvesboltoztak, aztán vettek Fuminak egy szép felsőt, aztán Fumi elkísérte Dincit az ELTE-TTK-ra, ahol pisiltek meg ittak meg ettek csokit, és tök jó volt. :D Aztán a deákon találkoztak IPvel meg Drível, és sokat beszélgettek, és nagyon jó volt a nap. :)
A hét utolsó munkanapján, ami péntek volt, és tegnap volt, metakommunikációjuk volt, és ugyan az tartotta, aki a pszichót, és ezért az óra eleve izgalmasnak ígérkeZETt. Hát izgalmas is volt. mindenki csinált magának SAját címert, aztán 6 emberrel demonstrálták az információ deformálását. Ezek nagyon érdekesek voltak. :)
Suli után aztán bement a volt sulijába, és ott is minden jó volt. Mindenki sokat kérdeZETt, és jó volt. :) Ez után bement Drí elé, és várt, és várt, és várt, mígnem kijött Drí, aztán még egy kicsit vártak, és kijött az, aki miatt Fum bement Drí elé. És Fum csak feltűnően csorgó nyállal bámulta, amiért kapott is, de azért jó volt. :D
Ennyi volt a hét, és jó volt, és eddig minden tetszik Fuminak. State buoni se potete. :)
